Szakmai vezető

Kiss Viktor  - kockázatkezelési tapasztalat 12 év

Több mint 12 éve foglalkozom vállalati pénzügyi tanácsadással, ezen idő alatt több mint 300 főleg közép - nagyvállalati ügyfélnek segítettem eligazodni a hazai és a nemzetközi biztosítási piacon.

Büszke vagyok rá, hogy a biztosítási tanácsadói pályafutásomat mélyvízzel kezdtem. 2003-ban az Corvinus Egyetem elvégzése után egy nemzetközi tanácsadó cégnél első projektként egy holding angol nyelvű vezetői felelősségbiztosítási fedezetének kialakításával bíztak meg. (Ez a feladat nem sűrűn tartozik a kezdő tanácsadók első feladati közé...)

Még mindig az egyik kedvenc témám a vezetői felelősségbiztosítás, amelynek a 2014. március     15-én életbe lépett új Polgári Törvénykönyv miatt jelentősen megnőtt a  szerepe a magyarországi cégek működésében, hiszen bármely cég számára elérhető áron megfelelő védelmet vásárolhatunk a vezető magánvagyonának védelmére. 

A másik nagy szerelmem a vevői hitelbiztosítás. Jó dolognak tartom, hogy olyan megoldást tudunk kínálni a cégeknek, amellyel biztosítani tudják stabil működésüket, még akkor is ha egy vagy több vevőjük nem tudja kifizetni a kibocsátott számlájukat, mert a biztosító helyt áll a vevő helyett káresemény esetén.

A szakmai felelősségbiztosítások egy nagyon érdekes területe a kockázatkezelésnek. Kevés piaci szereplő (biztosító) kínál tényleges szakmai felelősség biztosítási konstrukciókat, amellyel az ügyfeleinknél okozott károk nagy biztonsággal megtérülnek.

A kezesi biztosítás (bond) szintén egy zseniális terméke a biztosítási piacnak. Valós, és néha szinte hihetetlenül jó kondíciókkal rendelkező alternatívát kínál a bankgaranciákkal szemben legyen szó építőipari cég jóteljesítési, vagy szavatossági igényéről, de akár Európai Unios pályázathoz szükséges garanciavállalásnál, vagy vám és illeték garanciáknál is kitűnően használható.

Természetesen a hagyományosnak mondható  vállalati vagyon- felelősség, gépjármű, élet módozatokban is hatékonyan segítem ügyfeleim munkáját.

Tapasztalt tanácsadóinknak köszönhetően a transzferár tanácsadás területén is komoly eredményeket tudunk felmutatni. Több jelentős cégcsoportnak, holdingnak nyújtunk hatékony segítséget. 

Főbb referenciáink az elmúlt 12 évből a teljesség igénye nélkül:

 OTP BANKA  HRVATSKA d.d,  Antenna Hungária Nyrt., Zwack  Unicum Zrt, Mavír Zrt, Prímagáz  Zrt, Varga Pincészet Kft, Walker and Williams Investment Group, Tó Vagyonkezelési Kft, Fundamenta Zrt,Lekkerland Kft,  Eurasia Sped Kft,  Metal  Holding Zrt, Velence Resort &Spa, Rutin Kft, Gyulaj Zrt,Harman Becker Kft, Provimi Hungary Zrt,  Jüllich Glas Holding Zrt,  Vöröskő Kft (Euronics),MTD hungária Kft, Hallmark Properties, Tatár Pékség Kft, F-O Optika Fotó Kft, Easycon Kft,Infogroup Menedzsment Kft, CE Faktor Zrt, Magyar Élelmiszer Bank Egyesület,Progressive Studio Kft, Bisnode Hungary Kft, Metalcontruct Zrt, Pallér Csarnok Kft

 

Dr.Risk - a speciális kockázatok szakértője - info@drrisk.hu - + 36 1 700 4252

Adatvédelmi nyilatkozat